06209703306 info@dominostudio.hu

2015.07.26-án elérkezett a nap, amit Janóval 3 éve tervezgettünk 🙂 Első perctől  tudtuk, hogy otthon, saját kertünkben szeretnénk megtartani esküvőnket, kis létszámmal, csakis a szűk családdal, így voltunk legkedvesebb fotós, filmes, DJ barátainkkal együtt összesen 30-an. 

Az elmúlt három évben, talán minden párunk feltette a nagy kérdést: „a ti esküvőtökön ki fog filmezni?” Erre a feladatra természetesen a DominoStudio másik két tagját, Ericet és Bencét kértük fel, akik egy szuper filmet készítettek nekünk, amit naponta 10x visszanézünk! Olyan gyorsan elillant a pillanat, de a film tökéletesen visszaadja a nap hangulatát. :O)

A helyszín, és a megörökítésért „felelős” kollégák kiválasztása után a következő dolog ami meglett az esküvővel kapcsolatban az a ruhám volt. Nagyon szeretem Halász Éva munkásságát, így bejelentkeztem hozzá 1,5 évvel ezelőtt, csak hogy felpróbáljak egy menyasszonyi ruhát, milyen érzés is pontosan. Határozott elképzeléssel mentem oda – előre kiválasztottam egy rövid tüll szoknyás összeállítást (hisz legkedvesebb fotós barátném nemsokkal előtte jegyezte meg nekem: „de jó lenne egy rövid szoknyás menyasszonyt fotózni”, és mivel tetszenek a különlegességek, így nem is volt kérdés, hogy teljesítem kívánságát! 🙂 Fel is próbáltam az előre kiválasztott ruhát, és imádtam, le se akartam venni. Majd Csilla, Éva üzlettársa mondta, hogy csak az ő kedvéért próbáljak fel egy másikat, semmit nem veszíthetek. Beadtam a derekam, de tudtam, hogy a másik ruha kell, egészen addig amíg belenéztem a tükörbe! Egyszerűen tökéletes volt, sokkal jobban állt rajtam, sokkal előnyösebb volt 🙂 Szóval lányok: ha még nincs meg az álom ruha, akkor nézzetek szét Éva modelljei között, és bátran látogassatok el a szalonba.
Az esküvő előtti napokban felgyorsultak az események. A családunk iszonyatosan sokat segített, hogy minden tökéletes legyen, egész héten rendeztük, és szépítettük a kertet. Pénteken felállítottuk a sátrat, a napvitorlát, a székek, asztalok a helyükre kerültek, a fényfüzérek pedig gyönyörűen bevilágították a kertet. Este 8-re elkészültünk mindennel, leültünk, hogy gyönyörködjünk benne, és abban a pillanatban feltámadt a viharos szél, és kb 5 perc alatt kellett beszednünk mindent! 🙂 Nagy szerencsénkre másnap 10 óra fele elállt a szél, így épp 4re elkészültünk mindennel, mielőtt még a vendégek érkeztek.Az egész nap tökéletes volt, minden percét élveztük, és ha újra kellene szervezni mi pont ugyan így csinálnánk mindent! 🙂

Film: DominoStudio – Tóth Dávid Eric, Darvas Bence, Kincses János, Doszpod Mónika
Fotó: Sitkei Adrienn Fotográfia
Dekoráció: András Virág – Fekete Emese, Horváth András
Torta: Szarvas Cukrászda – Szarvas István, Kincses Krisztina
Smink és Ékszer: Szántó Boglárka – Bogi smink, Bogiékszer
Haj: Csorba Zsuzsanna
Ruha: Halász Éva
DJ: Esküvői DJK – Márkus Viktor és István
Asztalok, székek: V-rent
Zene: APM – Strength of Destiny – license by SongFreedom

És persze köszönet családunknak, akik fáradhatatlanul álltak mellettünk egész életünkben, illetve a kert széppé varázsolása közben, majd a romok eltakarításakor! 🙂

[Best_Wordpress_Gallery id=”6″ gal_title=”Mona és Janó”]