06209703306 info@dominostudio.hu

Nóri az esküvőjük előtt 5 héttel keresett meg minket. Sajnos az általuk választott esküvői videós visszamondta az esküvőjüket. Mivel eredetileg minket néztek ki, (csak sajnos akkor mégis másképp döntöttek) szerette volna megkérdezni, hogy szabad-e még az időpont! Hiszek abban, hogy minden hétvégénk az ideális ügyfélre vár… Akkor már csak két szabad szombatunk volt a 2017-es szezonunkra. Ez a szombat bizony rájuk várt!

Sosem felejtem el az érzést, ahogy Nóri mesélni kezdett a terveikről első találkozásunk alkalmával. Mi csak ittuk a szavait mint egy megvalósult esküvői filmes álom.

  • Egy helyszínen lesz szinte minden fontos esemény.
  • Az egyházi szertartást is a közeli katolikus templomban tartják majd. Ahol a pap személyes jó barátjuk, így személyes szertartásra számíthatunk.
  • A készülődés alatt szeretnék felolvasni az egymáshoz írt szerelmes levelüket.
  • A polgári szertartás alatt mind a négy örömszülő megszólal majd…

Már akkor, a tervek alapján imádtuk az egész esküvőt, hiszen tudtukon kívül pont olyan esküvőt terveztek, amely igazán közel áll a szívünkhöz. Emlékszem Nóri a beszélgetés végén megjegyezte, mi milyen rugalmasak vagyunk, és milyen jó érzés, hogy minden ötletét ilyen pozitívan fogadjuk. Hogy is ne lettünk volna ilyen pozitívak, hiszen Mi is pont így képzelünk el egy igazi, szerelmes, minden szempontból jól szervezett álomesküvőt!

Ha tetszett, ahogy elmeséltük Nóri és Mathias szerelmének történetét lájkold bejegyzésünket.

Ha pedig épp esküvőd előtt állsz, és szeretnéd, hogy a Ti történeteteket is mi meséljük el, akkor kattints ide, és nézd meg elérhető csomagjainkat, és vedd fel velünk a kapcsolatot!

Ezeket a szép sorokat kaptuk Nóriéktól:

„Minden egyes másodpercén a gyönyörű filmünknek érezhető, hogy mekkora odaadással és szeretettel végzitek a munkátokat! Nélkületek a videó nem adna vissza azt a sok érzelmet, ami aznap áthatotta a légkört! Fantasztikusak vagytok! Éreztük, hogy beilleszkedtetek a társaságba, s eggyé váltatok a násznéppel és velünk! Igazán és szívből őszintén köszönjük, hogy velünk ünnepeltetek és megörökítettétek ezt az egyedülálló napot! ?

 

És hogy milyen kicsi a világ?! Novemberben Rómába utaztunk egy kis pihenésre, és a “nyaralós” posztom után az instagramon Nóri egyből felvette velem a kapcsolatot, hogy másnap ők is pont Rómában lesznek ugyanis a Pápától audienciát kapnak a házasságukra! Így hát találkoztunk a Vatikánban, hogy megnézzük őket és velük örülhessünk!

 

Menyasszonyi ruha: Gévai Gabi 

Fotós: Sepsi Gergő

Helyszín: Takler Kúria

Fodrász: Kiss Barnabás

DJ: Szabó Bogdán Àrpád/DJ Bowden

Smink: Angelle Makeup

Torta: Csőzik Zsolt

Virágok és fényfüzérek: Manó dekor virágkötészet

Dekor: saját készítés/menyasszony édesapja

 

Ha tetszett a bejegyzés oszd meg másokkal!

Készüljön tökéletes esküvődről egy profi esküvői film!

Foglald le esküvői filmes szolgáltatásunkat még ma! Nézd meg elérhető csomagjainkat itt, és vedd fel velünk a kapcsolatot!