06209703306 info@dominostudio.hu

Ma egy igazi esküvő kulisszái mögé viszlek el benneteket: megmutatom, hogy Evelyn és Péter hogyan valósította meg álmai esküvőjét a Nádas Pihenőparkban.

Evelynék a három helyszín közül, ami a Nádasban rendelkezésre áll, a Csónakházat választották.
Hosszú évek óta járunk a Nádasba, és minden évben vár minket valami újdonság. A tulajdonosok sosem állnak le a fejlesztésekkel, bővítésekkel.
Idén a Csónakház kapott új arculatot:
– fedett teraszt,
– új bárpultot,
– svédasztal-tálalót,
– a belső tér fehérre lett festve,
– és az oldalfal – a nevéhez hűen – nád díszítést kapott.

De ha már a névnél tartunk: a Csónakházban a mennyezeten található egy csónak. Erre sokan biztos azt mondják, hogy nem meglepő, azonban nekem ez hosszú évekig fel sem tűnt.

És akkor most jöjjön a kedvenc újításom: az épület előtt lévő fákat izzósorokkal tekerték be, amitől igazán látványosak lettek az esti felvételek. A drónos jeleneten látszik is, mennyivel hangulatosabb lett így az egész épület.

Evelyn gyönyörű dekort álmodott meg esküvőjükre, amit a Rustic Wood Dekor tökéletesen megvalósított. Annak ellenére, hogy színes volt, mégis tökéletes egységet alkotott. Ez annak is köszönhető, hogy a virágok, gyertyák és szalvéták csak pasztellszíneket tartalmaztak. Egy egységes harmóniát képviseltek. Imádom, hogy Evelyn ennyi mindenre gondolt, és nemcsak az asztalok és a terem lett feldíszítve, hanem a terem melletti stég is, ahol az esküvői újságok kaptak helyet, melyet Evelyn saját maga szerkesztett.
Különösen szeretem az esküvői újságokat! – Hasznos infók vannak benne a párról, – a vendégek is örömmel olvassák, – és filmesként elképesztően sokat lehet vele játszani. A film záróképében majd meg is mutatom, hogyan, de még maradjunk itt a dekornál.
Ezen az esküvőn annyi gyönyörű részlet volt, hogy nehéz választani, de következő kedvencem a selfie-tükör. Önmagában is szép volt, de a környezete még jobban kiemelte, és nekünk is több lehetőséget biztosított a kreatív felvételekre. A dekoráció nem ért véget a stégnél: a kishíd is fel volt díszítve, amin keresztül a pár a szertartásra érkezett, valamint két totemoszlop került elhelyezésre a folyosó elején.
Ahogy említettem, Evelyn minden részletre gondosan odafigyelt. Tökéletes választás volt a folyosóra egy vastag és széles szőnyeg, amin nemcsak kényelmesen elfért egymás mellett két ember, de a vastagsága miatt magassarkúban is stabilan lehetett rajta sétálni. Sajnos korábban gyakran láttuk, hogy a vékonyabb anyagok felgyűrődtek, és a menyasszonyok megbotlottak bennük. Ráadásul, ha nem volt elég széles, akkor a vőlegény az édesanyjával, a menyasszony pedig az édesapjával már nem fért el kényelmesen.
És még egy részlet, amit meg szeretnék mutatni: Evelynék monogramja még a szirmot tartó tasakokra is rajta volt. Ez az esküvő tényleg minden részletében tökéletes volt.

A dekor után nézzük meg, hogyan valósították meg a fiatalok a nap menetrendjét, és hogyan vált tökéletessé a nap. Evelyn a szállodarészben készült a két örömanyával és a tanújával. Ide jött a sminkes és a fodrász is. Nyugodt, csajos hangulatban tudtak készülődni egy helyen. Itt is megdöbbentem, hogy Evelyn mennyi részletre odafigyelt: volt feliratos mamusza, monogramos kulacsa és kistükre. És bárkinek eszébe jutott valami, hogy szüksége lenne rá, nála biztosan volt.
Amíg bentről a csajos készülődés hangjai szűrődtek ki, addig Péter a Csónakház melletti nászutas szobában készült. Vagyis készült volna… de János és Dávid, a fotós, hamar kivitték őt a szabadba, ahol több volt a hely és a fény. Imádom a Nádast, és azt is, hogy folyamatosan fejlesztenek. Őszintén bízom benne, hogy egy-két éven belül a nászutas szobát is bővítik majd – mert hát valljuk be, mi filmesek és fotósok tényleg állandóan a térért meg a fényért nyafogunk.

Peti a teraszon fogadta a vendégeket, ahol isteni finom falatkákkal várta őket a Nádas. A helyszínben az étel számomra az egyik kedvenc dolog. Nemcsak a vacsora, hanem már a vendégváró falatkák is fantasztikusak.

A szertartás 5 órakor kezdődött. Ez az időpont augusztus elején, a fákkal körbevett szigeten tökéletes választás volt. A fények pont ideálisak voltak ahhoz, hogy ez a szép pillanat valóban megmaradjon emlékként – és filmen is. Ha szeretnéd pontosan látni, hogyan érdemes összeállítani a menetrendet, akkor ajánlom figyelmedbe az ingyenesen letölthető forgatókönyv mintámat.
Evelyn és Péter a szertartásra való bevonuláskor látták meg egymást először aznap. Ez mindig egy különleges és érzelmes pillanat. A szertartást Csillag vezette, aki ezen a napon kettős szerepben volt jelen: ő volt a ceremóniamester és a szertartásvezető is. Mindkét szerepben maximálisan helytállt. Nemcsak profin koordinálta a nap lefolyását, de a szertartásra is egy igazán szép, személyes szöveggel készült. Elmesélte, hogyan találkoztak a fiatalok, és hogyan bontakozott ki a szerelmük.
A szertartást – ahogy mindig – most is három kamerával rögzítettük. Egy kamera csak Csillagot vette oldalról, úgy helyezve el, hogy ne zavarjuk vele a fotósokat, és a saját munkánkat sem. Ez lehetővé tette, hogy Jánossal szabadon mozogjunk, és minél több színes és érzelmes pillanatot rögzíthessünk: a vendégek reakcióit, mosolyait, a pár tekintetét, kézfogásukat, az igen kimondását, a fogadalmat, a gyűrűhúzást… Itt kell megemlítenem, hogy Dáviddal és Lillával, a két fotóssal tökéletes összhangban dolgoztunk. Bevallom, mindig izgulunk, ha új fotósokkal találkozunk, főleg ha ketten vannak, hiszen négyen mozogni egy esküvőn elég nehéz, főleg eltérő stílus mellett. Dávidékkal szerencsére egy hullámhosszon voltunk: figyeltünk egymásra, hogy ne kerüljünk rá véletlenül egymás felvételeire, és hasonló objektíveket használtunk, így hasonló távolságból örökítettük meg a legszebb pillanatokat.

A szertartás után következett a kivonulás, a korábban említett szirmos tasakok itt kerültek bevetésre. A színes rózsaszirmok gyönyörűen szálltak a levegőben, ahogy a pár kézen fogva kisétált. A képek és felvételek is igazán hangulatosak lettek ettől az apró, de látványos gesztustól. Ezután jött a csokordobás, ami rendhagyó módon nem egyetlen csokor volt, hanem pontosan 13 szál virág, amiből Evelyn minden hajadon lánynak adott egyet. Így senki nem távozott üres kézzel – nagyon kedves gesztus volt.

A nagy és kiscsoportos képek elkészítése után a vendégek elfoglalták helyüket a teremben, mi pedig maradtunk még egy félórás kreatívra. A fények ebben az időszakban voltak a legszebbek, így nem is kérdés, hogy megérte ezt az időzítést választani. Ha van lehetőség, én mindig ezt a vacsora előtti rövid kreatívot javaslom – nemcsak szebb a fény, de a pár is felszabadultabb ilyenkor, mint a szertartás előtt. Többet ér itt fél óra, mint déli napsütésben a egy.

A kreatív után a pár nem egyszerűen besétált a terembe, hanem egy vidám, zenés, bulis bevonulással érkezett meg. A vendégek a szalvétájukat pörgették, a pár pedig néhány tánclépéssel kísérve foglalta el a helyét. Ez nagyon jó hangulatot adott a vacsora kezdetének is. A vacsora, ahogy már említettem, isteni finom volt – és nemcsak a vendégek szerint, hanem szerintem is. Ezért is mondom mindig, hogy a Nádast az ételek is az álomhelyszínek közé emelik. Sajnos a fogásokról nem készítettem felvételeket, pedig megérte volna. De a sütist tálat már felvettem.

A leves után, amíg a vendégek a svédasztalról válogattak, mi gyorsan kiszaladtunk egy második, rövid kreatív felvételre, hogy a nap utolsó fényeiben még készíthessünk néhány varázslatos snittet.

Este kilenckor kezdődött a nyitótánc. Evelynék gyönyörű koreográfiával készültek, amit a végén fellobbanó hidegszikra tett még látványosabbá. Nagyon örülök annak, hogy egyre több DJ szerez be hidegszikra gépet, így sokkal könnyebben elérhetővé válik ez a látványos kiegészítő. Pár évvel ezelőtt ehhez külön szolgáltatót kellett hívni, ami a legtöbb pár számára nem volt megfizethető egy 2 perces nyitótánc miatt. De így, hogy már a DJ hozza magával, nemcsak kedvezőbb az ár, de rugalmasabban is használható: nemcsak a nyitótáncnál, hanem akár a bevonuláskor, vagy – ahogy egy korábbi esküvőn láttuk – az első csóknál a szertartáson is.
A talpalávalót a Wedding Brothers biztosította, akik nemcsak szuper zenéket játszottak, hogy a táncparkett mindig tele legyen, de nagyon szép, elegáns DJ pulttal és kiváló fénytechnikával érkeztek. Ez nemcsak a helyszín hangulatához tett hozzá, de a videón is sokkal szebben mutatott minden. A fiúk ráadásul nagyon kedvesek és segítőkészek voltak – velük is, ahogy Csillaggal és a fotósokkal, öröm volt együtt dolgozni.

A következő program a tortavágás volt. A pár mögött újra bevetésre került a hidegszikra, amit a tortán lévő tűzijáték egészített ki. Így a háttér és az arcok is megfelelő megvilágítást kaptak – ez a kombináció adta meg azt a képi teljességet, ami egy esküvői filmben igazán emlékezetessé teszi ezt a pillanatot. Míg a vendégek a tortát fogyasztották, a pár gyorsan átöltözött: Evelyn egy könnyedebb ruhában tért vissza a menyecsketáncra. Minden vendég megforgatta, és ezzel a kötelező programpontok véget is értek – innen már csak a hajnalig tartó mulatozás következett. Mi ilyenkor szoktunk elköszönni, hiszen az esküvői film ezzel válik kerek egésszé. Az utolsó snitthez pedig visszatértünk az elején említett esküvői újsághoz – készítettünk vele egy záróképet, ami méltó lezárása lesz ennek a gyönyörű napnak.

 

Hát ilyen volt Evelyn és Péter esküvője a Nádas Pihenőpark Csónakházában. Bízom benne, hogy hasznos volt számodra ez a videó, és segít abban, hogyan érdemes felépíteni a nap menetrendjét, vagy inspirációt adott arra, milyen apróságokra érdemes odafigyelni. Ha pedig neked is itt lesz az esküvőd, most talán már jobban el tudod képzelni, milyen csodás lehet a ti napotok is. Köszönöm, hogy itt voltál – találkozunk a következő videóban!