Niki és Balázs esküvőjén minden percben volt valami különleges – a készülődéstől az első táncon át a hajnalig tartó bulikig. Ha egy esküvőt egyetlen szóval kellene jellemeznem, az ő napjukra a fergeteges lenne a legjobb kifejezés. Már a reggeli készülődés is olyan volt, mintha egy amerikai esküvői filmet forgattunk volna – nyolc koszorúslány, tíz koszorúsfiú, nevetés, izgalom és rengeteg szeretet a levegőben.
Filmes kezdés: koszorúslányok és koszorúsfiúk
A nap a lányok készülődésével indult: Niki és a koszorúslányok (összesen 8-an) együtt készülődtek a nászutas lakosztályban. Smink, haj, nevetés, pohárkoccintás – igazi csajos hangulat, ami már itt megalapozta a napot. Közben fent az emeleten a koszorúsfiúk – szám szerint tízen (!) – és az örömapák gyűltek össze Balázzsal. Ritkán látni ennyire nagy létszámú „stábot”, de a hangulat is ehhez mérten hatalmas volt. Már itt érezni lehetett, hogy ez az esküvő nem a visszafogottságról fog szólni. Az öltözés után közös pózolás és vagány sétálás következett – ezekből a pillanatokból akár egy egész órányi kreatív anyagot is örömmel készítettem volna. Sajnáltam is, hogy az idő szűkösebb volt, mert egy ekkora, energikus csapattal rengeteget lehetett volna játszani a felvételeken. De nemcsak az idő szorított bennünket: mintha az ég is jelezte volna, hogy indulnunk kell. Abban a pillanatban, hogy beültünk az autóba, leszakadt az ég – így épphogy elcsíptük az indulást, mielőtt mindent elmosott volna a hirtelen jött zápor.
A templomi bevonulás és a leszakadó ég
Az eső rendületlenül szakadt, amikor a templomhoz értünk. Muszáj volt kiszállni a kocsiból, és abban a pár másodpercben, amíg a bejáratig futottunk, mindannyian bőrig áztunk. Az eső nem kímélt sem minket, sem a vendégeket – mintha dézsából öntötték volna. Pillanatok alatt mindenki csuromvizes lett, filmesek, rokonok, barátok egyaránt. Egyedül a pár úszta meg szárazon, az ő kocsijukat a bejárathoz engedték, és esernyővel védték őket. De talán éppen ez a kaotikus, mégis vidám rohanás adta meg a nap egyik legemlékezetesebb közös élményét.
A polgári szertartás dilemmája: bent vagy kint?
A polgári szertartás előtt komoly dilemma volt: ha bent tartjuk, a vendégek a helyükön ülve semmit sem láttak volna a tánctéren zajló szertartásból. Végül Niki és Balázs bevállalta a kinti megoldást, a pergola alatt. Ez számunkra is kihívás volt – hiszen a kameráinkat óvni kellett –, de megbeszéltük a párral: ha jobban rákezd az eső, be kell állnunk egy vendég ernyője alá. Vállalták a kockázatot, és milyen jól tették! Mi is örülünk, hogy ezt a kis esőt még bevállaltuk, mert nagyon szép (egyedi) felvételek készültek. A pergolát befutó növények felfogták az esőcseppek egy részét, a fények mesések voltak, és olyan különleges felvételek születtek, amelyek csak egy ilyen napon készülhetnek.
Egyetlen dolog maradt bennem hiányérzetként: előző nap a boltban még a kezemben volt egy átlátszó ernyő, de végül nem vettem meg. Pedig milyen különleges lett volna, ha az alatt áll a pár… Ezért egy jó tanács, kedves olvasóm: ha kicsit is esőgyanús a nagy napotok, akkor érdemes azt a pár ezer forintot rászánni, és legyen egy átlátszó ernyőtök, még akkor is ha a szertartás nem a szabadban lesz. Hisz kiszaladva egy-két felvételért a szitáló, szemerkélő esőbe, olyan felvételeitek lehetnek, amit csak egy ilyen napon lehet elkészíteni. Fordítsátok előnyötökre, ha egyszer már így alakultaz időjárás.
Lendvai Niki szertartásvezetése
A szertartást Lendvai Niki vezette, így már előre tudtam, hogy itt bizony sok nevetést és könnycseppet is lencsevégre kaphatok. És természetesen így is lett. Imádok Nikivel együtt dolgozni – nemcsak a párnak ad felejthetetlen élményt, hanem számomra is mindig egy igazi ajándék vele forgatni. Ilyenkor rengeteg mosolyt, meghatódott pillanatot és változatos képi anyagot kapok, amiből fantasztikus filmet lehet készíteni
Fergeteges bevonulás és megható beszédek
A szertartás után jött a pár bevonulása a vacsorára – de nem akárhogyan! Fergeteges hangulat kerekedett, szalvétapörgetéssel, tánccal, zenével. Már itt látszott, hogy milyen jó társaság gyűlt össze, és a felvételek is fantasztikusan sikerültek.
A vacsora alatt egymás után érkeztek a beszédek. Szülők, testvérek, barátok – mindenki szívből szólt. Hol könnyeket csaltak a pár szemébe, hol nevetésre fakasztották őket. Én személy szerint imádom a beszédeket: Magyarországon ritkábban hallani ilyesmit, mint külföldön, de mindig óriási élményt adnak. Nemcsak a helyszínen teremtenek megható hangulatot, de nekem is alapot adnak, hogy a filmben szövegekkel és érzelmekkel mesélhessem el a pár történetét.
A nyitótánc és a meglepetések
Niki gyerekkora óta táncol, így az nem is volt kérdés, hogy az ő mozdulatai profik lesznek, de hogy Balázs is úgy remekelt a táncparketten mint egy igazi versenytáncos. Le a kalappal előtte.
Ezután Niki édesapjával adott elő egy bulis koreográfiát, ami szintén hatalmas sikert aratott. És ha ez nem lett volna elég, a legénybúcsús srácok is meglepték a párt: egyforma kalapban és napszemüvegben álltak össze, és olyan show-t csináltak, amivel végképp berobbantották a buli hangulatát.
Az év legnagyobb bulija
És innen nem volt megállás. Jött a buli – és nem túlzás azt mondanom, hogy az év legnagyobb partiját láttuk. Igaz, hogy 160 vendéggel könnyebb megtölteni a táncparkettet, de a hangulat itt olyan szinten szárnyalt, hogy még Gina és Attila legendás buliját is sikerült felülmúlni (ha olvastátok az ő kulisszatitkaikat, tudjátok, miről beszélek).
A DJ tökéletes zenékkel és profi fénytechnikával érkezett, a násznép pedig hajnalig ropta. De nem csak táncoltak – éltek a kamera előtt! Amikor megláttak minket, jöttek a plusz mozdulatok, mosolyok, integetések, pózolások. Imádtuk őket.
Esküvői filmelőzetes – Levendulás Inárcs
Az egész nap fergeteges hangulatát egyetlen percbe sűríteni nagy kihívás volt számomra. Annyi élmény, annyi nevetés, annyi érzelem – nem volt könnyű belesűríteni. De elkészült, és érdemes megnézni:
Már alig várom, hogy bemutathassam a teljes esküvői filmet és a Valódi esküvők kulisszatitkait Niki és Balázs nagy napjáról. Figyeld a csatornámat és a friss bejegyzéseket – ígérem, megéri!