06209703306 info@dominostudio.hu

Az elmúlt években többször is jártunk a Pikant Pajtában – először 2018-ban, és azóta is minden alkalommal örömmel térünk vissza. Ez a helyszín már az első pillanattól magával ragad: a természet közelsége, a pajta hangulata és a gondosan megtervezett részletek mind azt sugallják, hogy itt tényleg minden a párokért van.

Az egyik legnagyobb előrelépés a szállás kialakítása volt: a főépületben kényelmes szobák, mellette pedig egy apartman-együttes – összesen hat különálló lakás –, előtte pedig egy gyönyörűen parkosított kert. Ez óriási könnyebbség az esküvő napján: a készülődés, a fotózás, a ceremónia és a buli mind egy helyen lehet, így nem kell az utazással időt veszíteni. Filmesként ezt különösen értékelem, mert amikor nem kell rohanni, a párok igazán meg tudják élni a pillanatokat – én pedig meg tudom örökíteni őket.

Most hétvégén, Fanni és Bálint esküvőjén a főpincér izgalmas terveket osztott meg velem, amiket a közeljövőben szeretnének megvalósítani. Bár a részletek egyelőre titkosak, annyit elárulhatok: ha mindez megvalósul, a Pikant Pajta még inkább álomhelyszín lesz – nemcsak a pároknak, de nekünk filmeseknek és a fotósoknak is.

A szertartás helyszínét tekintve a Pikant Pajta több lehetőséget is kínál. A legismertebb a pajta előtti füves terület, ahol a parkosított kert és a pajta adja a hátteret. Néhány éve például Gabi és Dani egy igazán különleges megoldást választottak: kör alakban helyezték el a székeket. Mindenki közelről élhette át azt a megható pillanatot, amikor kimondták az igent – számomra ez az egyik legemlékezetesebb jelenet maradt, amit valaha filmre vettem.

Ezt a füves területet főként tavasszal vagy ősszel ajánlom. Nyáron inkább késő délután, naplementében varázslatos. De van másik opció is: az apartmanok mögötti hangulatos tó, amit hatalmas fák ölelnek körbe. Itt a fák árnyékában nyáron is kényelmesen megtartható a szertartás, és a természet közelsége különleges, bensőséges hangulatot ad.

És ha az időjárás közbeszólna? Nem probléma! A pajta padlástere egy tágas, hangulatos terem, amely rossz idő esetén is varázslatos hátteret ad a szertartásnak. A meleg fa burkolat és a rusztikus stílus még az esős napokat is meghitté varázsolja.

Ha éppen most tervezitek a napotok menetét, ajánlom, töltsétek le az ingyenes esküvői forgatókönyv mintámat – pontosan látni fogjátok, mikor melyik helyszín a legideálisabb, és így minden gördülékenyen összeállhat.

Esküvőszervezői segédanyagok

A Pikant Pajta belső tere első pillantásra lenyűgöző: egyetlen nagy légtér, ahol a vacsora és a buli egy térben zajlik. Az egyik oldalon az asztalok, a másikon a tánctér – így a vendégek végig együtt maradhatnak, és a hangulat természetesen alakul át az elegáns vacsorából a lendületes buliba.
Az asztalok elrendezése rugalmas, de van egy jellegzetes megoldás, amit gyakran látunk: a főasztal általában két személyes, és közvetlenül a nagy kandalló elé kerül. Ez a kandalló nemcsak praktikus, hanem egy gyönyörű, rusztikus hátteret is ad a párnak, ami tökéletesen kiemeli őket.
Természetesen van hely a kreatív ötleteknek is. Ha a pár szeretne a szülőkkel, vagy a tanúkkal ülni, akkor arra is van lehetőség. Ilyenkor nem a kandalló előtt van egy hosszabb asztal, hanem középen az egyik vendég asztalnál foglalnak helyett. Hogy ez az asztal mégis kiemelkedjen a többi közül, és senki ne üljön háttal a vendégeknek, így ezt az asztalt csak az egyik oldalról ülik körbe.

A tánctér a pajta másik oldalán kap helyet. Általában a DJ a sarokban állítja fel a pultját, de Fanni és Bálint esküvőjén egy újszerű megoldással a terem oldalánál rendezkedett be. Ez sokkal praktikusabbnak bizonyult: a fények így tökéletesen érvényesültek a táncparketten, és a buli hangulata is látványosabb lett. Filmesként különösen örültem ennek a beállításnak – az esti felvételeken gyönyörűen megjelentek a fények és a pillanatok.
És jöjjön a torta! A Pikant Pajtában a tortavágás nem csak egy programpont – ez egy kis ceremónia, ami minden alkalommal különleges hangulatot áraszt. Ha az idő engedi, az udvaron zajlik, meleg fényekkel és romantikus részletekkel körülvéve. A pár a vendégek által formált csillagszóró alagúton halad át, majd a kör alakú lámpafüzér alatt kezdik el a tortavágást. Ez az apró, mégis látványos jelenet filmesként is öröm – nemcsak szép, hanem érzelmileg is erős pillanat.

A Pikant Pajta számomra nem csupán egy esküvői helyszín – hanem egy olyan tér, ahol újra és újra életre kelnek a nagy pillanatok. Minden alkalommal, amikor visszatérünk ide, olyan, mintha egy kedves történet új fejezete kezdődne. Őszintén remélem, hogy még sokszor lesz lehetőségem újra forgatni itt – és meleg szívvel ajánlom mindenkinek, aki szívből jövő, különleges esküvői helyszínt keres. Aki csak egyszer is megérkezik ide, érzi majd: ez nem csak egy pajta, hanem egy hely, ahol az emlékek születnek.