Hogyan válasszátok ki a tökéletes esküvői helyszínt?
Ez segít, hogy semmi fontos részlet ne kerülje el a figyelmeteket.
https://dominostudio.hu/tokeletes_eskuvoi_helyszin
Az esküvő helyszíne nemcsak a nagy nap díszlete, hanem az egész esemény hangulatának szíve-lelke.
Amikor elkezdtek keresni, először is fontos, hogy a helyszín passzoljon az esküvői stílusotokhoz, hiszen az esemény hangulata nagyban függ a környezettől. Lehet ez egy elegáns kastély, egy romantikus tópart, egy varázslatos erdő vagy éppen egy rusztikus pajta.
1. A vendégsereg méretének illesztése a helyszínhez
Miután megvan a stílus, a következő lépés az, hogy a helyszín befogadja a vendégeitek létszámát, kényelmes elrendezést biztosít számukra. Minden helyszínnek van egy befogadó kapacitása. Ehhez a kapacitáshoz péntek-szombati esküvőkhöz ragaszkodni is szoktak. De ebben az esetben is győződjetek meg róla, hogy ha azt mondja 120 embert tud fogadni, akkor azt kényelmesen tudja-e fogadni, vagy épp túlzsúfolt lesz a terem?Marad elegendő hely az asztalok körül? A tánctér elég nagy lesz vagy el kell-e bontani asztalokat vacsora után a bulihoz?
Vasárnaptól csütörtökig a legtöbb helyszín rugalmasabb, és akár kisebb létszámú esküvőket is befogadnak ugyanabba a terembe. Viszont ebben az esetben ha sokkal kisebb létszámmal vagytok, mint a terem befogadóképessége, akkor üres hatást kelt. Az emberek kevésbé állnak fel táncolni.
Vannak olyan helyszínek, ahol a nagy teret egy térelválasztó paravánnal választják le. Ez a megoldás jó lehet, de csak ha azt tényleg esztétikusan tudják megvalósítani.
Dekoráció és elrendezés: Egy szűk térben a túlzsúfolt dekoráció ronthatja a hangulatot, ezért minimalista megoldásokkal érdemes dolgozni, amelyek hangsúlyozzák a hely szépségét. De ha pont ellenkezőleg, egy nagy tágas térbe kicsit kisebb létszámú esküvőt terveztek, akkor jöhetnek a nagy monumentális dekorációs megoldások.
A helyszín elrendezése: Egy légtér előnyei
Nem javasolt olyan helyszínt választani, ahol a tánctér és a vacsora külön légtérben helyezkedik el. Ez mindig problémát okoz:
-
-
- Kevesebben táncolnak: A vendégek hajlamosak ott maradni, ahol leültek. Ha a tánctér külön teremben van, sokan nem vesznek részt aktívan a buliban.
- Mozgatás nehézségei: Egy különálló tánctérnél folyamatosan mozgatni kell a násznépet az egyes programok miatt:
- A nyitótánchoz a tánctérre, majd vissza a vacsoraterembe.
- A tortához újra a tánctérre, majd a vacsoraasztalhoz.
- Ez nemcsak időigényes, hanem kényelmetlen is lehet a vendégek számára.
-
Az egy légtérben elhelyezkedő vacsora- és tánctér sokkal gördülékenyebbé és élvezetesebbé teszi az estét, hiszen a vendégek könnyebben követhetik az eseményeket, és aktívabban részt vehetnek a programokon.
2. Vendégek kényelme: Hogyan biztosítsuk a kényelmes élményt mindenki számára?
Ahogy korábban említettem győződj meg róla, hogy az adott teremben a vendégeid kényelmesen elférnek-e. Nem lesz túlzsúfolt-e a terem. Az asztalok között lesz-e elegendő hely, a büféasztalt kényelmesen elérik-e, és a tánctér is pont ideális-e.
Parkolási lehetőségek
-
- Ellenőrizni kell, hogy van-e elegendő parkolóhely a vendégek számára.
- Például, ha a helyszín egy népszerű városi rendezvényközpont, előfordulhat, hogy a parkoló gyorsan megtelik, és a vendégek nehezen találnak helyet.
- Ha nincs elég hely, érdemes alternatív megoldást találni, például bérelt parkolót, transzfert vagy tömegközlekedési útvonalakat ajánlani.
Szálláslehetőségek
-
- Vendégek, akik messziről érkeznek: Ha sok olyan meghívott érkezik, aki távol él, nagy előnyt jelent, ha a helyszínhez tartozik szállás, vagy annak közelében (5-10 percen belül) elérhetők szálláslehetőségek.
- Helyben maradó vendégek: Sok vendég, még ha közel lakik is, szívesebben választ szállást, hogy az este folyamán felszabadultan élvezhesse az esküvőt, például alkoholt fogyaszthasson, és ne kelljen hajnalban fáradtan hazavezetnie.
- Hogyan kereshetnek szállást?
- Kérdezzék meg a helyszín képviselőit, hogy van-e partnerhoteljük, ahol kedvezményes szállást biztosíthatnak a vendégeknek.
- Nézzék meg, hogy a helyszín közelében található-e több szálláslehetőség különböző árkategóriákban, hogy minden vendég kényelmesen tudjon választani.
Extra tippek a szállás kapcsán
-
-
- Buszos transzfer: Ha a helyszín szállás nélkül van, érdemes transzfert szervezni a vendégek számára a legközelebbi szálláshelyekre.
- Családi szobák vagy többágyas opciók: Ha gyermekekkel érkező vendégek is vannak, érdemes olyan szálláslehetőségeket keresni, ahol nagyobb szobák vagy családi apartmanok is elérhetők.
- Foglalás időben: Ha népszerű esküvői időszakban tartják az eseményt, időben gondoskodjanak a szállásfoglalásról, hogy ne legyenek kellemetlen meglepetések.
-
Különleges igények
-
- Gondoljunk a különleges igényű vendégekre, például:
- Van-e akadálymentesített bejárat vagy lift?
- Ha kisgyermekes családokat várnak, van-e hely babakocsiknak, pelenkázónak?
- Idősebb vendégek számára rendelkezésre állnak-e kényelmes pihenőhelyek?
Kiegészítő programok a helyszín adottságaihoz igazítva
-
- Ha a helyszín különleges adottságokkal rendelkezik, érdemes ezeket kihasználni:
- Szabadtéri programok: Egy tóparti vagy kastélyparkos helyszínen tervezhettek rövid sétát, koktélfogadást. Amíg a pár elmegy a páros fotók és felvételek elkészítésére, addig a vendégek kihasználhatják az időt. Egy lovas udvar esetében megnézhetnek egy lovas bemutatót. Egy boros birtokon, megnézhetik a picészetet, borkóstoláson vehetnek részt.
- Gyermekbarát megoldások: Ha sok gyermek érkezik, érdemes a helyszínen játszósarkot vagy animátort biztosítani, hogy a szülők is élvezhessék a napot.
3. Az időjárás kérdése: Hogyan készüljetek fel egy kültéri esküvőre?
Egy kültéri esküvő csodálatos és romantikus választás, de az időjárás kiszámíthatatlansága miatt érdemes B tervvel is készülni. A helyszín rugalmassága és a megoldások eleganciája nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy az esemény gördülékeny és emlékezetes legyen – bármilyen körülmények között. Most elsősorban a szertartással kapcsolatos B opciókat nézzük meg. De ezek ugyan úgy vonatkoznak arra, amikor az egész esküvő kültéren van. Egyre divatosabb, hogy maga a vacsora is a szabad ég alatt van. Ami gyönyörű tud lenni a mesés kilátással, és a rengeteg izzóval ami egyszerűen varázslatossá teszi. Azonban itt érdemes azt is mérlegelni, hogy vajon a B opció is hasonlóan elegáns. Mi belefutottunk sajnos olyan esküvőbe, ahol az időjárás miatt nem lehetett megtartani a szabadtéri bulit, ami valóban lélegzetelállító lett volna. A B opció viszont egy elég szocreál terem volt. 🙁
De nézzük akkor a szertartás szempontjából. Az esküvők többségében a párok kihelyezett polgári, és vagy egyház szertartást tartanak, amit mi is nagyon szeretünk, hisz képileg ez általában sokkal szebb. Viszont győződjetek meg róla, hogy van B opció, ahol meg tudjátok tartani a szertartást.
-
- Van-e külön fedett tér, ahol az eső esetén megtartható a szertartás?
- Mekkora a kapacitása ennek a térnek? Elfér benne minden vendég kényelmesen?
- Ha eső miatt a szertartást a tánctéren tartják, az technikailag működőképes, de vizuálisan kevésbé elegáns megoldás.
- Egy külön fedett tér, például egy rendezvényterem vagy fedett terasz sokkal harmonikusabb és szebb hátteret biztosít a szertartásnak.
Azonban nem csak az esőre de a tűző napra is érdemes felkészülni. A szertartás helyszínének megválasztása az esküvő egyik legfontosabb döntése, hiszen ez adja meg a napotok kezdeti hangulatát. Nemcsak a hely szépségére, hanem a praktikus szempontokra is érdemes figyelni, hogy a vendégek és a filmkészítés szempontjából is minden tökéletes legyen.
1. Nap állása és árnyék a helyszínen
-
- Fontos tudni, hogy az adott hónapban és időpontban hogyan áll a nap a szertartás helyszínén.
- Az erős napfény elkerülése érdekében érdemes a szertartás időpontját úgy megválasztani, hogy a helyszínen természetes árnyék álljon rendelkezésre. Ezért is fontos a helyszín napállás szerinti bejárása. Ha van rá lehetőségetek, akkor érdemes egy évvel korábban pont az esküvőtök napján kilátogatni a helyszínre, és megnézni, hogy milyenek lesznek a fények az adott időszakban.
- Egy rutinos esküvői helyszín ebben is segítséget nyújthat, és olyan időpontot vagy konkrét helyszínt ajánlhat, ami az időjárási és fényviszonyok szempontjából is ideális.
- Példa: A Fenyőharaszti Kastélyszállón három különböző helyszínt is kínálnak:
- Erdőben: Mindig árnyékos, ami nyári esküvőknél kifejezetten előnyös.
- Füves terület elöl: Csak bizonyos időszakokban árnyékos, így itt nagyon fontos figyelembe venni a napszakot.
- Fák alatti rész: Természetes árnyékot nyújt, de a nap állását itt is figyelni kell a megfelelő időpont kiválasztásához, hiszen a fák levelei között átszűrődhet a fény, ezáltal foltos lesz a pár, vagy alacsony napállás esetén, hiába vagyunk a fák alatt, akkor is oda tűz a nap.
- Egy jól megválasztott szertartási helyszín nemcsak gyönyörű hátteret biztosít a nagy pillanatokhoz, hanem kényelmes és emlékezetes élményt is nyújt a vendégeknek. Ha figyeltek ezekre a részletekre, az esküvőtök minden szempontból harmóniában lesz – a valóságban és a filmen egyaránt.
2.Vendégek kényelme: Árnyék a szertartás alatt
-
- Nyári hőségben: A 20-30 perces szertartás alatt a vendégek számára is kulcsfontosságú az árnyék. Egy tűző napon tartott szertartásnál a vendégek kényelmetlenül érzik magukat, ficeregnek, és nem tudják igazán átszellemülten élvezni a pillanatot.
- A helyszín kihasználtsága: Ha a vendégek árnyékos helyet keresve a fák alatt maradnak, akkor a szertartás helyszínén üres székek láthatók, ami a látvány és a videó szempontjából sem ideális.Tippek a kültéri esküvő sikeréhez
-
-
- Egyeztessetek előre a helyszínnel az időjárási forgatókönyvekről.
- Tudják-e gyorsan átszervezni a helyszínt, ha az időjárás változik?
- Figyeljetek a vendégek kényelmére.
- Egyeztessetek előre a helyszínnel az időjárási forgatókönyvekről.
-
-
-
-
- Árnyék hiányában biztosítsatok vizet, legyezőt, de a természetes árnyékolás mindig előnyösebb megoldás. Bár napernyők gyakran felmerülnek megoldásként, ezek esztétikailag nem illenek egy elegáns esküvőhöz, különösen, ha a helyszín csak reklámfeliratos napernyőket kínál (pl. Coca-Cola vagy Dreher).
- Helyette sokkal jobban passzolnak a természetes megoldások, mint:
- Egy nagy fa árnyéka, amely természetes hűvöst biztosít.
- Speciális, elegáns árnyékolók, például a Inárcsi Levendulásban található hatalmas pergola, amelyet növényekkel futtattak be. Ez nemcsak praktikus, hanem vizuálisan is lenyűgöző.
-
-
Válasszatok olyan helyszínt, ahol a természetes és elegáns megoldások egyaránt adottak
-
- Gondoljátok át az esti szertartás lehetőségét. Erről már készítettem korábban egy videót érdemes megnézni. Illetve nézzétek meg Marika és Zsolt gyönyörű esküvőjét
4. Az esti buli és a hangok
Helyszín bejárásakor kérdezzetek rá, hogy hova szoktak beállni a zenekarok és a DJ-k? Mekkora hely áll rendelkezésükre? Csak egy DJ vagy kisebb zenekar fér el, vagy kényelmesen beállhat egy nagyobb, akár 6 tagú zenekar is? Ha még rugalmasan kezelitek ezt a kérdést, akkor itt tudtok alkalmazkodni a hely adottságaihoz. De ha már konkrét elképzelésetek van, hogy egy 6 tagú party zenekart szeretnétek, de az adott helyszínen nem tudnak beállni, akkor sajnos tovább kell keresni az álomhelyszínt.
Arra is rá tudtok kérdezni, hogy ők biztosítanak-e hangtechnikai felszerelést, vagy azt külön kell bérelni? Egyre több helyszín rendelkezik saját fénytechnikával, és mi már két olyan helyszínen is jártunk, ahol teljes beépített hangtechnika van. Ezáltal a zenész DJ kollégával erre a helyekre ennek megfelelően kell szerződnötök.
Az esetek többségében a párok először a helyszínt foglalják, le és csak utána a többi szolgáltatót. De előfordul, hogy van egy olyan szolgáltató, aki már jól szerepelt egy családtag, vagy barát esküvőjén, és biztosan tudjátok, hogy őt szeretnétek. Ilyenkor érdemes az ő munkájához, igényeihez mérni a választott helyszínt. Ilyen például, hogy az adott DJ vagy zenekar, elfér-e, be tud-e állni az adott helyszínre. Tud-e csatlakozni a helyszín fény vagy épp hangtechnikájához.
Kérdezzetek rá, hogy van-e a helyszínen decibelkorlátozás. Ez különösen fontos olyan helyszíneknél, amelyek lakóövezetben találhatók, hogy ne érjen meglepetés, például a halk esti buli miatt.
Plusz egy jó tanács, amit a hangok szempontjából tudtok megnézni egy adott helyszínen.
Ha a vacsora helyszínét oszlopok tagolják, akkor az esetleg problémát okozhat a pohárköszöntők esetében. Bár évről évre egyre jobb technikával jelennek meg a DJ-k is, de sok esetben tapasztaltuk az elmúlt években, hogy a vezeték nélküli mikrofon jelét beárnyékolta amikor a hangosító pult és a beszélő közé egy oszlop ékelődött.
Erre is érdemes lehet odafigyelni. Ez nemcsak a helyszínen zavaró, hanem az esküvői filmben is problémát jelent, mivel a kimaradt részek használhatatlanná válnak. A legtöbb esküvői videós, köztük én is, a keverőpultról érkező hangot rögzíti, így a helyszínen fellépő hibák közvetlenül érintik a végeredményt.
5. Az esküvői szolgáltatók szempontjai
Az esküvői helyszín nemcsak a pár és a vendégek számára fontos, hanem az eseményen dolgozó szolgáltatók munkáját is nagyban befolyásolja. Egy jól megválasztott helyszín gördülékenyebbé és stresszmentesebbé teheti az egész napot.
1. Hogyan segítheti a helyszín a fotós és videós munkát?
- Gyönyörű kilátás és háttér:
- Egy panorámás kilátás, kastélypark vagy tópart nemcsak emlékezetes, hanem vizuálisan is kiemelkedő esküvői filmet és fotókat eredményez.
- Tipp: A helyszín kiválasztásánál gondoljatok arra, hogy a környezet hogyan fog kinézni a képeken és a videón – legyen szó szertartásról, vacsoráról vagy táncról.
2. Helyszínismeret előnyei a dekorosoknál
- Dekorációs lehetőségek:
- Ha a dekoros már dolgozott a helyszínen, tisztában lesz annak adottságaival:
- Hol lehet legjobban kiemelni a helyszín szépségét?
- Mik azok a pontok, amelyeket érdemes hangsúlyozni vagy elfedni?
- Ezáltal gyorsabban és hatékonyabban tudnak dolgozni, és biztosak lehettek benne, hogy az eredmény lenyűgöző lesz.
- Ha a dekoros már dolgozott a helyszínen, tisztában lesz annak adottságaival:
- Kreatív megoldások:
- A helyszínt jól ismerő dekoros már kipróbált megoldásokat ajánlhat, például milyen típusú világítást, színkombinációkat vagy díszítőelemeket érdemes használni.
3. Érdemes-e a helyszíntől szolgáltatói ajánlást kérni?
- Sok esküvői helyszín hosszú évek óta együttműködik profi szolgáltatókkal, és tapasztalatból tudják, hogy kik a legmegbízhatóbbak.
- Dekoráció és catering: Ha a helyszín ajánl egy dekorost vagy catering céget, valószínű, hogy az adott szolgáltatók már jól ismerik a helyszín működését, logisztikáját és technikai feltételeit.
- Zenekar és DJ: Egy rutinos zenekar vagy DJ is profitálhat abból, ha ismeri a helyszín akusztikáját és technikai felszereltségét.
- Tipp: Kérdezzétek meg a helyszínt, hogy van-e szolgáltatói listájuk, vagy ajánlanak-e konkrét partnereket.
4. Milyen szempontokat érdemes tisztázni a szolgáltatókkal?
- Hozzáférés és logisztika:
- Van elég hely a dekorációs eszközök, catering konyha vagy zenekari felszerelés be- és kipakolására?
- A helyszín biztosít-e tárolóhelyet a szolgáltatók számára?
- Időbeosztás:
- Mennyi idő áll rendelkezésre a dekoráció, asztalok és székek elrendezésére?
- Mikor érkezhetnek a szolgáltatók, és mikorra kell elhagyniuk a helyszínt?
6. Gyakori hibák, amiket érdemes elkerülni
Az esküvői helyszín kiválasztásakor számos apró részlet befolyásolhatja a nap sikerességét. Összegyűjtöttük a leggyakoribb hibákat, hogy ti már elkerülhessétek őket!
1. Nem látogatták meg a helyszínt előre
- Miért probléma?
- Képek és online bemutatók alapján nehéz pontosan felmérni a helyszín hangulatát, méretét és praktikumát. Egy személyes látogatás során láthatjátok, hogy valóban megfelel-e az elképzeléseiteknek.
- Mire figyeljetek a látogatáskor?
- Ellenőrizzétek, hogy a helyszín könnyen megközelíthető-e, és hogy a parkolás megoldott-e.
- Nézzétek meg, milyen a tér elosztása, és elfér-e kényelmesen a vendégsereg.
- Kérdezzétek meg, hogy rossz idő esetén milyen alternatívákat kínálnak.
2. Nem megfelelő méretű helyszínt választottak
- Túl kicsi helyszín
- Ha a helyszín túl kicsi, a vendégek zsúfoltan érzik magukat, ami rontja az esemény élvezhetőségét.
- Példa: Egy 100 férőhelyes helyszínben 120 fő elhelyezése nemcsak kényelmetlen, de a tánctér vagy a mozgástér is jelentősen csökkenhet.
- Túl nagy helyszín
- Ha a helyszín túl nagy a vendégek létszámához képest, a tér üresnek és ridegnek tűnhet, ami a hangulatot is befolyásolhatja.
- Tipp: A helyszín kiválasztásakor tartsátok szem előtt a várható létszámot, és kérdezzétek meg a helyszínt, hogy rugalmasak-e a teremméretek módosításában.
3. Nem gondoltak a légkondicionálásra
- Nyári esküvők esetén a légkondicionálás kulcsfontosságú.
- Egy légkondicionált terem biztosítja, hogy a vendégek kényelmesen érezzék magukat, és ne kerüljék el a táncteret a meleg miatt.
- Miért probléma a légkondi hiánya?
- Gyakran előfordul, hogy a tánctér üres, mert a vendégek inkább a teraszon vagy a szabadtéren keresnek menedéket a hőség elől.
- Ez nemcsak a buli hangulatára, hanem az esküvő dinamikájára is negatívan hat.
- Tipp: Kérdezzetek rá, hogy a helyszín légkondicionált-e, és ha igen, megfelelő teljesítményű-e az adott tér hűtésére, különösen nagyobb létszám esetén.
4. Nem kérdeztek rá az extra költségekre
- Sok helyszín alapárat kínál, de az esküvő során felmerülhetnek extra költségek, amelyeket előre érdemes tisztázni:
- Takarítás: Tartalmazza-e a helyszín bérleti díja a takarítást, vagy külön díjat számolnak fel érte?
- Időmeghosszabbítás: Ha a buli elhúzódik, van-e lehetőség a helyszínt tovább bérelni? Ha igen, milyen extra költséggel jár ez?
- Berendezés és dekoráció: Az alapárban benne van-e az asztalok, székek és más kellékek biztosítása?
- Tipp: Kérjetek részletes árajánlatot a helyszíntől, amely tartalmazza az összes lehetséges költséget.
5. Nem kérdeztek rá a helyszín szabályaira
- Sok helyszín szabályokat állíthat fel, amelyekről érdemes előre tájékozódni:
- Hangerő-korlátozás: Van-e decibelkorlátozás, ami befolyásolhatja a zene vagy a buli hangerejét?
- Dekoráció: Engedélyezik-e például a gyertyák, konfettik vagy tűzijáték használatát?
- Záróra: Meddig használhatjátok a helyszínt, és mi történik, ha túllépitek az időkeretet?
A helyszínnel kapcsolatos gyakori hibák kis előrelátással könnyen elkerülhetők. Ha időt szántok a helyszín személyes megismerésére, alaposan utánajártok az apró részleteknek, és figyeltek a légkondicionálásra és az extra költségekre, biztosak lehettek benne, hogy az esküvőtök napja minden szempontból tökéletes lesz.